Kedves Szakértő!
Triviálisnak tűnő kérdéssel fordulok Önhöz: igaz-e, hogy a téli gumikat az áruk kedvezősége miatt érdemesebb megvásárolni nyáron?
Illetve azt hallottam, hogy a téli gumik gyártását nyáron szokták elkezdeni, a nyáriakét pedig télen.
Ez helytálló így?
Csak azért kérdezem, mert ha mondjuk idei mintázatú abroncsot akarok venni, akkor azt mikor lenne érdemes megvegyem?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Karnics Ádám
Üdvözlöm Ádám!
Nagyjából helytálló az információja, valamikor tavasszal kezdik gyártani a téli abroncsokat,egészen őszig, akkor meg a nyárit kezdik. Az ár tekintetében átlag 5% körül szokott áremelkedés lenni éves viszonylatban, ha ez számottevő költség, akkor vegye meg nyáron.
Az új mintázat esetében viszont nem lesz különbség árban, azokat már rendes, téli áron árazzák be a gyárak, így teljesen mindegy mikor veszi, de nyilván jobb előre túlesni a költségeken, mint a legnagyobb szezonban, ott lehetnek beszerzési problémái.
Amennyiben régebbi mintákban gondolkodik, ott viszont eleinte előfordulhat tavalyi DOT számos, azzal számolnia kell.
Mivel Ön látom alapos és felkészült, keresse meg a BHP ügyfélszolgálatát, és hivatkozzon rám! :)
Üdv, Gumisarok