A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association - HTA) 2011-ben alakult meg hét magyarországi gyártókapacitással, illetve képviselettel rendelkező nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat részvételével. Interjúsorozatukban a tagok első számú vezetőit szólaltatják meg. Tokaji Vilmos, a Continental Tires Dél-kelet Európáért felelős értékesítési igazgatója a sokváltozós, nehezen tervezhető piaci környezetben egészen biztosan nem unatkozik, miközben arról is van víziója, hogy hova akarnak eljutni 2050-re. A korom hozzáférhetőségét, a növekvő abroncsméreteket és a PET-palackok második életét is érintették.
- Sikerrel jártak az erőfeszítéseik?
-
Úgy néz ki, hogy igen. Nem zökkenőmentes az alapanyag ellátás, de van. Az árakra a növekvő energia és szállítási költségek, ill. egyéb tényezők mellett az is számottevő hatást gyakorol, hogy kiesik az orosz alapanyag beszerzési forrás. Arról, hogy a régiós és magyarországi keresletet a megváltozott környezet mennyire befolyásolja, egyelőre csak becsléseink vannak, szerintem éppúgy, mint mindenki másnak ebben a szakmában. Ami biztosan kijelenthető: a mobilitás iránti vágy erős. A tapasztalatok szerint emberek nem az autóikat teszik le először, ha például a növekvő infláció miatt újra kell tervezniük a családi kasszát. Jelentős keresleti sokk várhatóan nem lesz, inkább kínálati sokkok nehezítik majd az életünket.
-
Vagyis szűk lesz a kínálat?
-
Igen, ahogy említettem, az ellátási láncok területén több a bizonytalanság, ami nehezíti a gyártástervezést. Az autóiparban már másfél-két éve látjuk az alapanyaghiány, ill. az ellátási láncok kínálatkorlátozó hatását, és ez most elérte az abroncsipart is.
-
Akkor ez az is jelentheti, hogy bátran emelhetnek árakat.
-
Már kénytelenek voltunk lépéseket tenni, de azt is tudni kell, hogy az abroncsok piacán kifejezetten erős a verseny. Azt, hogy ki és milyen mértékben tudja továbbhárítani a megemelkedett költségeket a vevőire, egyelőre nehéz megmondani. Ami jelen pillanatban biztos, az az, hogy a költségoldalról nagy a ránk nehezedő nyomás.
-
Maradjunk még a keresleti oldalnál! Melyek a főbb trendek? Valóban az egyre nagyobb méretű abroncsokat keresik a vevők?
-
Igen, változik az abroncsok mérete, és ez a trend az autógyártástól indul; egyre nagyobb kerekekkel gördülnek le a gyártósorokról az autók. Ez a folyamat már hosszabb ideje tart, és az utóbbi egy-két évben fel is gyorsult. Köszönhetően annak, hogy a félvezetőhiány miatt az autógyártók az ideiglenesen leszűkült kapacitásaikat a legjövedelmezőbb modelljeikre koncentrálják. Ez azt jelenti, hogy a nagyméretű, drágább, nagyobb kerekekkel szerelt autók aránya nőtt az értékesítésen belül, ebből következően nő a nagyobb abroncsok iránti kereslet is. És hogy legyen még egy csavar a történetben, nemcsak a méretbeli változás jelentős, hanem a változó kereslet komplexitása is jóval jelentősebb, mint korábban. Sokkal többféle méretet kell a kínálatban tartanunk, lényegesen több cikkszámmal dolgozunk, mint például 5 éve. Ennek az lesz az abroncsiparra gyakorolt hatása, hogy a versenyképességet akár döntően befolyásolhatja az ellátási lánc minősége. Egyre nagyobb kihívás az egyre szélesebb abroncsválasztékot eljuttatni a piacainkra.
-
Milyen lépéseket terveznek Önök?
-
Már léptünk. Az elmúlt években beruháztunk az ellátási láncunkba is. Idén adtunk át egy közel 57.000 m2-es új disztribúciós központot Pozsony mellett, ahonnan 12 országot, köztük Magyarországot is kiszolgáljuk. Ezzel jelentős mértékben javítjuk a rendelkezésre állást, gyorsabban és jóval szélesebb készletből tudunk kiszállítani, mint korábban.
-
Feltételezem, egyre több polc kell a négyévszakos abroncsoknak is.
-
Valós és jogos végfelhasználói igény a négyévszakos abroncsok iránti kereslet. Azok részéről, akik relatíve keveset autóznak - azt is főleg nagyvárosi környezetben teszik -, és akik akár le is teszik az autójukat extrém téli körülmények között, érthető elvárás, hogy nem akarnak évente kétszer abroncsot cserélni, két garnitúrát használni. A pandémia alatt gyorsult a kereslet növekedése ebben a szegmensben, ami a várakozásaink szerint tovább folytatódik, hiszen relatíve sokan vannak, akiknek ez megfelelő választás. Az elmúlt években mi is bővítettük a kínálatunkat.
-
Az abroncsgyártás talán az egyik leginkább globálissá vált üzletág. Ez azt is jelenti, hogy egy német gyökerű autógyárnak nem automatikusan német az abroncs beszállítója? Mennyire nyitott a verseny?
-
Már jó ideje az. Az autógyártók hosszú ideje hatalmas költségnyomás alatt vannak, és nagyon kis szerepe van a döntéshozatalban - ha egyáltalán van -, hogy milyen nemzetiségű az adott beszállító. Színtiszta üzleti szempontok érvényesülnek a beszerzéseknél. Sok esetben német gyártóknál alacsonyabb a részesedésünk, mint nem német cégeknél. Nem jellemző, hogy az autógyárak ez alapján választanának beszállítót, ennél ők sokkal profitorientáltabbak és racionálisabbak.
-
Sajtóhírek szerint a Continental komoly lépést tett a fenntarthatóság irányába, amikor kifejlesztett egy olyan technológiát, amely használt PET-palackok újrahasznosítását teszi lehetővé. Pontosan miről van szó?
-
Célul tűztük ki, hogy a legprogresszívabb gumiabroncs-gyártó legyünk környezetvédelem és társadalmi felelősség tekintetében. Ennek az ambíciónak a jegyében esszenciális mérföldkövet értünk el, és személyesen is nagyon örülök annak, hogy komoly mértékben elmozdultunk a fenntarthatóság növelésének irányába: szériagyártásba kerülnek az első olyan termékeinek, amelyek újrahasznosított PET-palackokat tartalmaznak.