A Nokian Tyres Nagyváradon kezdi meg az első zöldmezős, CO2-mentes gyárának építését

Tóth Dorottya

A Nokian Tyres Romániában kezdi meg az első zöldmezős, CO2-mentes gyárának építését

A Nokian Tyres prémium gumiabroncsokat fejleszt és gyárt olyan emberek számára, akiknek fontos a biztonság, a fenntarthatóság és a kiszámíthatóság. Céljuk, hogy a legkedvezőbb abroncsválasztást tegyék lehetővé mind a bolygó, mind az emberek számára, továbbá rendkívül elkötelezettek a biztonságos és felelősségteljes vezetési kultúra előmozdítása mellett. A finn prémium abroncsgyártó fontos törekvése tehát, hogy képessé tegye a világot az okosabb vezetésre.

 Nokian Tyres 1 800x500 c

Mindezek fényében nem ért minket váratlanul a hír, hogy a Nokian Tyres zöldmezős beruházást indít Romániában. A tervezett invesztálás a magyar határhoz közel, Nagyváradon fog megvalósulni. A tervek szerint a gyár éves kapacitása 6 millió abroncs lesz, de ez a későbbiekben tovább is bővíthető. Az új telephely nemcsak a gyártásra fog fókuszálni, hiszen a gumiabroncsok tárolását és forgalmazását is kiszolgáló elosztó egységként is funkcionál majd. A nagyjából 650 millió eurós beruházás építése 2023 elején kezdődik meg, az első gumiabroncsok gyártása 2024 második felére datálható, míg a kereskedelmi célú gumiabroncsgyártás 2025 év elejétől fog indulni. A romániai gyár kb. 500 fő részére biztosít munkahelyet és azon nagyobb méretű személy- és SUV abroncsok gyártására helyezi a hangsúlyt, amelyeket a közép-európai piacon fognak értékesíteni.

nokian tyres hq russia exit

Közép-Európa fontos piac számunkra és ez a beruházás a piac iránti elkötelezettségünket mutatja, hiszen az új telephely stratégiai szempontból is közel lesz az ügyfeleinkhez. Több, mint 40 helyszín alapos értékelése és számos olyan tényező, mint például szakképzett munkaerő, logisztikai előnyök, stabil üzleti környezet alapján egyértelmű volt, hogy Nagyvárad a legjobb választás az új gyárunk számára” – mondta Adrian Kaczmarczyk ellátási alelnök.

Elkötelezettek vagyunk egy zéró CO2-kibocsátású gyár építése mellett. A romániai helyszín támogatja ezt a célt, hiszen a telephely közelében termelt zöld energiát tudjuk hasznosítani. Emellett pedig megvizsgáljuk a gyártási folyamatokat, hogy megtaláljuk a gumiabroncsok gyártásának legfenntarthatóbb módjait” – folytatta Adrian Kaczmarczyk ellátási alelnök.

Az orosz-ukrán háború közvetlenül is érintette a Nokian Tyres vállalatot, hiszen Oroszországban jelentős kapacitással működő gyáruk is volt. 2022 júniusában az igazgatótanács döntése értelmében azonban ellenőrzött kivonulást kezdeményezett az országból, majd októberben megállapodás született az oroszországi tevékenység eladásáról is. Még év elején döntött úgy az abroncsgyártó vállalat, hogy felgyorsítja az európai termelési kapacitásokra vonatkozó beruházási terveit és ennek kulcsfontosságú eleme volt a romániai gyár.

og image EN logo 2022

 „Ez a beruházás jelentős stratégiai döntés, amely lehetővé teszi jövőbeli növekedésünket. Egy világszínvonalú európai gyártóüzem kulcsfontosságú a kiegyensúlyozott gyártási kapacitás elérésében Oroszország nélkül” – mondta Jukka Moisio, a Nokian Tyres elnök-vezérigazgatója.

Természetesen a vállalat a finnországi és az amerikai gyárainak kapacitásbővítését is tovább folytatja, hiszen a cél, hogy földrajzilag diverzifikáltabbá tegye a gyártási tevékenységét.

 

A Nokian Tyres teljes protfóliója elérhető készleteinkről:

https://bhpgumi.hu/autogumi/teli-gumi/nokian_tyres-teligumi/

https://bhpgumi.hu/autogumi/negyevszakos-gumi/nokian_tyres-negyevszakosgumi/

https://bhpgumi.hu/autogumi/nyari-gumi/nokian_tyres-nyarigumi/

 

 

Forrás:

nokiantyres.com

 

 

Kapcsolódó cikkek

Abroncscsere, avagy meddig tart a gumik élettartama?

Azon tűnődik, mennyi az abroncs várható élettartama? Előbb-utóbb minden gumiabroncs elkopik vagy megsérül, és ekkor cserére szorul. Különböző tényezőktől függ, hogy mikor érkezik el ennek ideje: ezek közé tartozik a vezetési stílusa, lakóhelye, valamint az, hogy miként tartja karban a gumikat. Ha azonban az útmutatónkban lévő tanácsokat megfogadja, tudni fogja, hogy mit tehet azért, hogy abroncsait a lehető legtovább használhassa, hogy mikor kell átvizsgáltatni őket, és hogy mely abroncsok képesek egész élettartamukon keresztül a legjobb teljesítményt nyújtani.

Mi mindenben különleges a Nokian Tyres? Ötletek, biztonság, csúcstechnológia

A Nokian Tyres finn gumiabroncs gyártó 1932-től gyárt személygépjármű abroncsokat. Európában az egyetlen gyártó, aki saját téli tesztközponttal rendelkezik. A Nokian Tyres gumiabroncsainak biztonsága az északi körülmények alapos ismeretéből fakad, amelyet az innováció egészít ki - az ötletek folytonossága, amelyet a biztonság, a tartósság és a környezettudatosság javítása érdekében hasznosítanak. Munkájuk eredményeit olyan körülmények között tesztelik, ahol csak a legkeményebbek boldogulnak.

SnapSkan, a Nokian innovációja autósoknak!

A SnapSkan nyugalmat biztosít a sofőröknek az autózás során! Sok járművezető sajnos nem ismeri gumiabroncsainak állapotát. A gumiabroncsokkal kapcsolatos balesetek nagy része pedig a kopott gumiabroncsok miatt következik be. Erre talált egy remek megoldást a Nokian Tyres, kifejlesztett egy ingyenes szolgáltatást, a SnapSkant, amely tájékoztatja az autósokat a járművük gumiabroncsainak állapotáról, és annak a közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásáról. A szolgáltatás minden felhasználó számára teljesen ingyenes, bárki használhatja, függetlenül a jármű és a gumiabroncs márkájától, illetve típusától.

bhpgumi.hu
kosar icon
Gumiabroncs WEBSHOP

tyre-test.org Gumiabroncs tesztek,
vélemények valós
felhasználóktól
tire icon tyre background

gumi-b2b.hu/platform Magyarország legnagyobb
gumiabroncs platformja
tire icon tyre background